Megjelent a díjugrató sport szabadtéri versenynaptára

2017-ben a díjugrató Országos Bajnokság visszakerül Kiskunhalasra és októberben a tenyészversenynek is a Bács-Kiskun megyei Hirling József lovasközpont lesz a helyszíne.

d9f185e58b1aee119d0f3e6652d55de1

A championátus első fordulója a diósgyőri Lovagi Tornák Terén, míg a második forduló Bábolnai Nemzeti Ménesünk pályáján kerül megrendezésre. Tovább fejlődik az ötödik szezonját kezdő, Díjugrató Szakág által életre hívott Grand Prix sorozat. 2017-ben három forduló lesz, az első május 1-én, Kiskunhalason, majd június 4-én, Balatonvilágoson és július 16-án, Bábolnán. Marad a 150 cm-es, egyszeri összevetéses elbírálás, de a három versenyszám után a championátusból ismert pontszámítás alapján plusz 1,5 millió Forint kerül kiosztásra. Mindhárom fordulón lesz Grand Prix a gyermekeknek, 125 cm-en és az U25-ös korosztálynak 140 cm-en, akik szintén a három forduló alapján, kiemelkedő díjazásban, tárgyjutalomban és pénzdíjban részesülnek. A Méneskönyvek versenye idén is Mezőhegyesen a kancavizsgával együtt június 9-11-ig kerül megrendezésre.

A Nemzeti Lovarda felújítása miatt idén nem lesz CSIO és gróf Széchenyi István Emlékverseny, de júniusban Bábolnán, júliusban Hortobágyon lesznek nemzetközi díjugrató versenyeink szabadtéren is.

babolna

Teljes versenynaptár: http://dijugratas.topsoft.hu/htmltree/vnaptar.pdf