3 napos szabadtéri díjugrató minősítő verseny – Kecskemét-Airvent – 2011.04.15-16-17.
Hazai győzelem született a szezon első szabadtéri országos minősítő versenyén. A verseny legmagasabb, A3** 145 cm-es megmérettetését a házigazda Airvent Lovas Club lovasa, Horváth Balázs nyerte meg a Pataki Ménes saját tenyésztésű, még mindössze csak nyolc éves PM Jackpotjával. A közel 800 starttal levezényelt háromnapos verseny legeredményesebb lovasa azonban a debreceni Tóth László lett, aki három kancájával: Masnival, Dórival és Mirával halmozta a győzelmeket és helyezéseket. Szintén eredményesen szerepelt az Amerikából hazaköltözött Kovács Henri, aki Bajnok Koxi de Bognár nevű szürkéjével nyerte a pénteki 74 indulós A/1-et. Burucs Barna, az ifjúsági válogatott kerettel Arezzoba utazó csapat tagja pedig szombaton bizonyította, hogy a válogatottban a helye Prímával, mert az 56 indulós 135 cm-es A/2*-es versenyszámban megszerezte az előkelő harmadik helyet.
3 napos minősítő - Kisbábolna
Húsvétkor folytatódott a Komárom-Esztergom megyei Kisbábolnán a szabadtéri országos minősítő versenysorozat. Az sorozat második állomásának legmagasabb versenyszáma a harmadik napi A/2** versenyszám volt, amelyen Unyatinszki József 135cm-es alappályáját 4 lovas teljesítette hibátlanul, és az összevetés után a győzelmet a Prosper Lovasklub lovasa, Szotyori Nagy Kristóf szerezte meg 8 éves oldenburgi kancájával, Lacrima di Felicitával.
Kedves Lovasok, Lótulajdonosok, Versenyrendezők!
Változások az országos versenynaptárban!
A debreceni és a hortobágyi versenyrendezők az országos minősítő fordulót technikai okok miatt lemondták, ezért a térség országos minősítő versenye május 13-15. között a nyíregyházi Timpex lovaspályán kerül megrendezésre.
A Nemzeti Lovardában a tervezett építkezések miatt a Gróf Széchenyi István CSI Emlékverseny helyett május 21-22. között országos minősítő verseny kertül megrendezésre.
A Nemzeti Vágta végleges időpontja szept. 13-18., ahol magas pénzdíjazású nemzeti ugróverseny lesz a budapesti Felvonulási téren.
A tenyészverseny időpontja változatlanul szept. 2-4., melynek helyszíne május 15-én válik véglegessé.
Díjugrató Szakbizottság
CSI* Kiskunhalas
Szemerkélő
esőben kezdődött a CSI Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny nagydíja.
A négynapos program legnehezebb pályáját építette fel Erdélyi Magdolna. Az
akadályok 140 centiméteres magasságra kerültek és 28-an neveztek versenyszámra.
Az alappályát 5-en teljesítették alapidőn belül hibátlanul és rövid pályaépítés
után kezdődött meg az összevetés.
Az egyre erősödő esőben elsőnek Kovács
Kaarlo lovagolt be a ráadásra és egy verőhibát ejtett Agropoint Cassius nevű
lovával. Majd következett a második összevető Vindeczker Alexandra, aki Zsákai
Catarinával merész, de biztonságot mutató lovaglással hibátlanul teljesítette a
pályát. Majd egy kis patkolási szünet következett. Az őt követő összevető
lovasok valamennyien hibáztak, így az elmúlt évhez hasonlóan női győztese lett
Kiskunhalas Város Nagydíjának. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a díjat Gyovai
István, Kiskunhalas polgármestere adta át a győztes hölgynek.
Forrás: csikiskunhalas.hu

Sikeres magyar vasárnap a linzi Lovas Fesztiválon
A CSIO Nemzetek Díja verseny felvezetéseképpen megrendezett CSI** nagyszerű magyar sikereket hozott.
A 145cm-en megrendezett nagydíjban a német korosztályos Európa-bajnok Kristian Khia mögött az 5000 eurós pénzdíjat begyűjtve Kovács Kaarlo második helyen végzett a 90-es évek elején egyik legjobb magyar ugrólovának, Karolának ivadékával, Agropoint Cassiusszal. Szövetségi kapitányunk, Szász Sándor toplovával, Goldwinggal a nagydíjban hatodik lett, míg az 56 indulós bronz kört megnyerte Luftikus Boyjal. A közép körben 72 indulóból Czékus Zoltán Apollóval negyedik, míg a fiatal lovak versenyszámának döntőjében Szuhai Gyula szürke oldenburgi kancájával, Katyusával hatodikként zárt.
további eredmények
CSIO Linz - 1. nap eredmények
A Szász
Sándor vezette 5 fős magyar díjugrató válogatott a napokban Linzben versenyzik
egy 4 *-os CSIO versenyen. Ezen a rangos eseményen 20 nemzet lovasai állnak
rajthoz a 4 nap folyamán. Az első nap mérlege egy második egy harmadik és
egy hetedik helyezés a nemzetközi élvonalt felvonultató versenyszámokban. Szuhai
Gyula Katyusával és Tóth László Mirával ill. Comodussal szerezte ezeket az
értékes helyezéseket. A holnapi Nemzetek Díjában hazánkat képviselő Kovács
Kaarlo és Cassius 17. helyen zárt a közel 100 fős Nagykörben egy szép hibátlan
lovaglással 150 cm-en.
Eredmények:
http://www.turnierergebnisse-online.de/tmtbl.php?event=184
Péntek
13 - nem a magyar csapat szerencsenapja
18 csapat részvételével zajlott
Linzben a Nemzetek Díja 160 cm-en, ahol 4 szuper ligás team is indult. A nehéz
és technikás pályán több tavalyi VB-n részvevő páros is szerepelt. A magyar
csapat több rutinos ló sérülése miatt kevésbé gyakorlott párosokkal állt
rajthoz. A legeredményesebb lovasunk Kovács Kaarlo volt, aki a 10 éves Agropoint
Cassiussal 9 hibaponttal teljesítette a pályát. Ennek az együttesnek ez volt az
első CSIO**** Nemzetek Díja szereplése, és elég biztató képet mutattak. Szuhai
Gyula Santiagot lovagolta, ők 3 verőhibával végeztek. Másik két
lovasunknak nem sikerült befejeznie a pályát. A versenyt a német csapat nyerte
13 hibaponttal.



foto: lovasfoto.hu
CSI**-W Lipica/SLO - Nyolcszor szólt a Magyar Himnusz
A hétvégén a szlovéniai Lipica adott otthont egy CSI**-W díjugrató versenynek, ahol hazánk lovasai nagyon eredményesen szerepeltek.
A 3 nap alatt nyolcszor húzták fel az első helyezett tiszteletére a magyar zászlót, kétszer pénteken és 3-szor szombaton, majd vasárnap. Ezen győzelmek mellett számos értékes helyezést is szereztek párosaink. Volt olyan versenyszám, ahol megszereztük az 1-2-4 és 7. helyet is, nem sok esélyt adva a többi nemzet lovasainak. A fiatal lovak versenyszámait mindhárom nap magyar lovas nyerte, ami bizonyítja a fiatal lovak versenyrendszerének eredményességét. Pénteken Kovács Kaarlo Kevével, szombaton Horváth Balázs Unijával, majd vasárnap Kovács Henri Calydonnal nyerte a számot. A középkörben egyszer Horváth Balázs győzedelmeskedett PM Jollywooddal, majd Kovács Henri szerezte meg az elsőséget Bajnok Koxi de Bognár nyergében. A pénteki második hely szintén Henrinek köszönhető, akkor Comparit lovagolta. Szász Attila tiszteletére is kétszer játszották a Himnuszt, szombaton és vasárnap is megnyerte a kiskört Up Date nevű lovával. A Nagykörben pénteken Horváth Balázs és PM Jackpot szerzett egy 6. helyet, majd másnap hibátlan lovaglással az összevetésben is Jován Richárd és Vajk lettek a harmadikok. A Nagydíj versenyszámban szintén ők lettek a legeredményesebbek, 5 hibaponttal a 4. helyen végeztek, míg Szász Attila és Vénusz szintén 5 hp-val a 7. helyen zárt. Az utánpótlás lovasok is kitettek magukért, ők 1-1 korosztályban egyedül is sikeresen szerepeltek. Hollé Sára és Castilio Z a gyermek számokban lett kétszer második és egyszer 4. helyezett, míg Jován Richárd jr. Vénusszal az első napi győzelme után, szombaton a negyedik helyen végzett.
Szász Sándor nyerte a lamprechtshauseni Championat-ot
Szász Sándor és Moosbachhofs Goldwing, akik a tavalyi Lovas Világjátékokon az elődöntőben 3. helyen végeztek ismét szenzációsan teljesítettek ma délután Lamprechthausenben a CSI***-os verseny 150 cm-es Pappas Gold Championat versenyszámában. Sándor az alappálya után az összevetésben is hiba nélkül lovagolta Goldwinget, ahol a leggyorsabb időeredmény is az övék volt, így a 72 fős mezőnyben mindenkit maguk mögé utasítottak! A legyőzöttek között olyan hírességek is voltak, mint a világranglistát is már vezető (most 5.) svájci Pius Schwizer, aki 2009-ben csapatban Európa bajnoki címet szerzett.
http://eventcontent.hippoonline.de/580/sta_erg/11_ergDEU.htm?style=hippo
CSIO**-W Bojourishte/BUL
A hétvégén rendezték a bulgáriai Bojourishte-ben a Challenge League egyik
versenyét, melyre a magyar válogatott is kiutazott.
A pénteki Nemzetek Díja
csapatversenyben hazánk csapata a 2. helyen végzett. A csapat tagjai voltak:
Bogár István-Lili, Czékus Zoltán-Kabouki des Isles, Jován Richárd-Vajk, Szász
Attila-Vénusz. A magyar egység 3 tagja az első fordulóban nyújtott teljesítménye
alapján kvalifikálódott az idei madridi Európa Bajnokságra. A vasárnapi Nagydíj
versenyszámban Jován Richárd és lova, Vajk szerepelt eredményesen, ahol bejutott
az összevetésbe és ott az 5. helyet szerezte meg.
Eredmények
Ifj. Lázár Zoltán negyedik helyet szerzett a gyermek elődöntőben az EB-n
A tegnap kezdődött utánpótlás kontinensviadalon ma került sor a gyermek elődöntőre, ahol ifj. Lázár Zoltán Afrodité nevű sárga kancájával az előkelő 4. helyet szerezte meg a 78 lovast felvonultató mezőnyben. A 120 cm-es hiba-idős pályán 41 páros teljesített hiba nélkül, közülük csak hárman tudták megelőzni Lázár Zoltánt. A magyar csapat hölgytagjai, Szalay Judit, Hollé Sára és Csákányi Dorottya 1-1 verőhibát vétettek, míg Varga Ábel 9 hibaponttal zárta az elődöntőt.
Az ifjúságiaknál már tegnap elkezdődött a kűzdelem. Ott Nevelits Laura és Burucs Barna 5 hp-al végeztek, míg Szegedi Adrienn 3 verőhibával jött le a pályáról. Mráz Tamás 16 hp-ot, Devecseri Krisztián 21 hp-ot kapott. A ma zajló csapat első fordulóról eddig még sajnos nincs eredmény.
Fiatal lovasaink is tegnap kezdtek. A 145 cm-re épített pályán vadász elbírálással bonyolították az elődöntőt. Két egyéni indulónknak sajnos nem sikerült túl jól a kezdés, Szabó Gábor 4, míg Burucs Borbála 5 verőhibát vétett. Ők holnap folytatják a kűzdelmet. Drukkolunk nekik!!!
Eredmények
Aachen - Olympic Trial 2011 - kvótaszerző verseny

A hétvége másik fontos eseménye volt az aacheni olimpiai kvótaszerző verseny, ahol felnőtt válogatottunk is részt vett. Tagok: Szász Sándor - Goldwing, Jován Richárd - Vajk, Kovács Kaarlo - Cassius és Krucsó Balázs Nemo. A 2 fordulós Nemzetek Díja versenyen 9 ország lovasai álltak starthoz. Az első forduló után a 4. helyen álltunk 8 hp-tal. A nagyon nehézre épített második fordulóban végül megtartottuk ezt a pozíciót. Megjegyzendő, hogy itt csak Szász Sándor fért bele az alapidőbe az egész mezőnyből! A versenyt Ukrajna csapata nyerte, így ők szerezték meg a londoni indulás jogát. Második lett a török csapat és harmadik a minket csak 2 ponttal megelőző lengyel válogatott. Egyéniben Krucsó Balázs 5., míg Szász Sándor 8. helyet szerzett.
A comportai utánpótlás Európa Bajnokságon csak a gyermek korosztályban volt döntősünk, Szalay Judit és ifj. Lázár Zoltán személyében, aki ráadásul hibátlan teljesítménnyel jutott a döntőig. A tagnapi napon zajlott a 2 fordulós döntő, ahol az első forduló után ifjú lovasunk még mindig hibátlanul állt, másik döntősünk Szalay Judit pedig 6 hp-ot szerzett.

A második fordulóban sikerült megismételni a bravúrt, úgyhogy versenyzőnknek az aranyéremért kellett összevetnie másik 3 lovassal, akik szintén nem tudtak hibázni a bajnokság addigi 5 pályáján. A sárga kancát lovagló ifj. Lázár Zoltán az utolsó ugráson vétett verőhibát, így végül a bajnokságot a szenzációs 4. helyen zárta. Ez fantasztikus teljesítmény, úgyhogy bizony megérte ilyen messzire kiutazni. Judit végül összesen 18 hibaponttal a 31. helyen zárt.Még születettek remek eredmények a vígasz számokban is. Gyermek korosztályban Varga Ábel egy 5. helyet szerzett, ifjúságiaknál Burucs Barna egy 8-at, míg a fiatal lovasoknál Szabó Gábor a 3. és Burucs Borbála a 4. helyen végzett.
Gyermek végeredmény Ifjúsági végeredmény Fiatal lovas végeredmény
ifj. Lázár Zoltán comportai bravúrja - 4. hely az EB-n
Aranyos Kupa döntő
A második világháború utáni korszak legeredményesebb ugrólováról elnevezett Aranyos Kupa 25 éves jubileumi döntőjére pár nap múlva sor kerül! Augusztus 21-én kora délután a Fetti Lovas Sportklub gombai versenypályáján eldől, hogy az amatőr lovasok népszerű versenysorozatának ki lesz a győztese. A döntővel kapcsolatban teljes körű információt az Aranyos Kupa bizottság szóvivője, Machay János (30/9349221) nyújt.
Célegyenesben az országos bajnokságunk!
Már egy hónapot sem kell várni, hogy eldőljön, 2011-ben ki ül abba a Fiat személygépkocsiba, amely a Felnőtt Díjugrató Országos Bajnokság fődíja lesz. Kiskunhalason, augusztus 25-28. között az ifjúsági, fiatal lovas, amatőr és felnőtt csapat- és egyéni érmek sorsáról fog szólni a négynapos küzdelem. Az év legrangosabb nemzeti versenyéről az aktuális honlapon, a dijugratoob.hu-n folyamatosan lehet tájékozódni.
Championok születtek
Két fordulóval, pónik és négy korosztály számára lezajlott a szabadtéri szezon egyik legnagyobb utánpótlás seregszemléje, ahol a 10-25 év közötti lovasok versenghettek. Első ízben kapott országos döntő megrendezésére lehetőséget a díjugrató sportunkban közel két évtizede eredményesen tevékenykedő nyíregyházi Timpex Lovasklub. A Tarbály István versenyigazgató által vezetett csapat derekasan küzdött a sok-sok esőzés miatt a megváltozott körülményekkel, és helytálltak a közel 180 lovat felvonultató első fordulón.
Augusztus közepén már kitűnő időjárás fogadta a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban megrendezett második fordulót, ahol hazai csúcs született az indulási létszámban, hiszen az országos minősítőkkel együtt négy nap alatt, két pályán 1200 startot regisztráltak. Nagy Andrea versenyigazgató kiemelkedő munkásságának köszönhetően ideális körülmények között, közel 8 millió forint értékű tárgyjutalmat osztottak ki a győztesek és a helyezettek között.
Gyászhír
2011. auguszus 20-án 79 éves korában elhunyt KOVÁCS JÁNOS kétszeres díjugrató magyar bajnok. Temetése 2011. augusztus 24-én 11.00 órakor lesz a mezőhegyesi temetőben.
Elment egy ízzig-vérig lovasember
Szomorúan és döbbenten fogadták a békési lovasok a hírt: meghalt Kovács János, a mezőhegyesi díjugrató, a kétszeres magyar bajnok, számtalan hazai és külföldi verseny győztese. A gyászhír váratlanul érkezett, hiszen a szikár, apró termetű lovasember a júniusi Mén- kancaversenyen még érdeklődve figyelte a mai utódokat, szurkolt sikereikért.
Kovács János fiatalon elkötelezte magát a lovak mellett. Előbb csikósként, majd sportállású lovasként dolgozott Mezőhegyesen. Szorgalma, lovastudása hamar meghozta a sikert is számára. Lakásán külön szoba őrzi azokat a díjakat, emléktárgyakat, okleveleket, melyek díjugrató pályafutását hűen tükrözik. Minden tárgynak története van, mindegyik egy-egy emlékezetes győzelemről tanúskodik, ezekről szívesen mesélt az érdeklődőknek. Élete, munkássága, a lovakhoz fűződő különleges kapcsolata példa a mai fiatalok előtt. Nyugodjon békében!
E sorok írója abban a szerencsében részesült, hogy több alkalommal hallgathatta Kovács János történeteit. Emlékezésül, ezért álljon itt egy korábban vele készült interjú, melyből megismerhetjük a kiváló díjugrató életútját.
Gazdag lovasmúlt a mezőhegyesi Kovács János mögött
Kovács János az 1965 és az 1966 év díjugrató magyar bajnoka, ma nyugdíjas éveit éli Mezőhegyesen családja körében. Beszélgetésünk a lovakról, a lovasmúltról, az akkori versenyzés mikéntjéről szólt.
Csorváson születtem 1932-ben, szegény családban, egy lovunk meg egy csikónk volt - kezdte a mesélést Kovács János. Tanyán éltünk, a szüleim 6 holdon gazdálkodtak. Én kisgyerekként megszerettem a lovakat. Nehezen éltünk, ezért tizennyolcévesen, 1949-ben jelentkeztem katonának, úgy gondoltam lesz legalább szép ruhám.
A katonaság után mivel foglalkozott?
Mezőhegyesen, a 65-i ménesnél lettem csikós. Az etetés, itatás volt a dolgom. 1953-ban már a versenyistállóhoz jártam tanulni lovagolni, ezután sportállásba kerültem Hazslinszky Géza keze alá. Egészen 1976-ig voltam díjugrató versenyző.
Meséljen az akkori lovaséletről!
A díjugrató versenyzést megelőzte egy vizsga, a díjlovagló programot kötelező volt megtanulni, bemutatni. Ez 13 díjlovagló feladatból állt és a 14. feladat volt az ugratás, 60 cm korlát, 80 cm sövény. Az edzések szigorú rend szerint zajlottak, a fedelesben reggel 7 órakor kezdődtek, napi és heti pontos feladat meghatározással. Előbb Hazslinszky Géza, majd Máchánszky Gyula volt az edzőm, mindketten szigorúan és következetesen irányították a felkészülést. Mi, versenyzők próbáltuk ki a lovakat, Gyula bácsi azt vallotta, hogy az ugrólovat centiméterrel tenyésztik, ami azt jelentette, hogy amelyik ugróló nem nyert még 140 cm-es ugrópályát, nem kerülhetett tenyésztésbe. Az edzés meg is látszott a lovakon, az idomítottságot jelzi, hogy csikózablával lovagoltunk, segédszár nélkül. Akkor Mezőhegyesen két felnőtt és két ifjúsági díjugrató csapat versenyzett. A felnőtt csapat több alkalommal lett győztes az országos versenyeken, én tagja voltam a Bor István, Csomány József, Kruzsicz József összeállítású, illetve a Fülöp Sándor, Ákos Ajtony, Kruzsicz József alkotta bajnok csapatnak is.
Mesélne az emlékezetesebb versenyeiről, eredményeiről?
Hol is kezdjem... Már 1954-ben a Traktor SE csapatának tagjaként versenyeztem, Csortó István, Kruchió László, Kőszegfalvi Imre, Barabás József társaságában lettem csapatgyőztes. 1955-ben síkversenyen szereztem első helyet, 1956-ban az országos lovasversenyen Tolna megyében szintén első lettem.
Szívesen emlékszem az 1962-es Béke Nagydíjra, ma is őrzöm a gyönyörű szobrot, amit Dáridó nevű lovammal nyertünk. Egyébként Dáridó, a sárga, gidrán félvér, herélt még sok versenyen segített győzelemhez. Többek között 1966-ban vele lettem ugróbajnok. Akkoriban a magyar bajnokságban a versenyeken pontot gyűjtöttünk és a megfelelő pontszám alapján, az első harminc helyezett lovas indult a bajnoki címért. Elő-, közép- és döntő során 160 cm-en dőlt el a bajnoki cím sorsa. Az 1962-es Budapesti Lovasbajnokság plakátján is Dáridó nyergében vagyok látható. A hatvanas években sorra jöttek az eredmények, az előbb említetteken túl, például '64-ben Hortobágyon a nemzetközi versenyen csapat első helyezés. 1965-ben Nagykőrösön Inka nevű lovammal ugróbajnok lettem. 1970-ben a Békés megyei bajnokság első helyét szereztem meg, Fakó nevű lovammal, 1971-ben Dél-területi Bajnokságban felnőtt díjugrató bajnok lettem. Különleges élmény volt az 1971-es VI. Nemzetközi Hortobágyi Lovasnapokon való szereplés. A győztes mezőhegyesi csapat tagjaként fiammal, ifj. Kovács Jánossal együtt, Herczegfalvi Tibor és Nagy László társaságában, értük el ezt a szép eredményt. Én vehettem át a legeredményesebb felnőtt versenyzőnek, a fiam pedig a legeredményesebb ifjúsági lovasnak járó különdíjat. Az én különdíjam egy egy hetes bécsi hajóút volt az edzőmmel, Máchánszky Gyulával együtt. Ő azonban felajánlotta a feleségemnek a díjat, így ketten mentünk el a hajóútra, ami felejthetetlen szép emlék mindkettőnknek. A hortobágyi versenyről egyébként 27 különdíjjal jöttünk ha, az OTP Mezőhegyesi Kirendeltségének kirakatában volt látható egy darabig valamennyi.
A sok-sok verseny közül van-e egy, a legemlékezetesebb, amire ma is szívesen gondol?
Van ilyen, a hatvanas évek elején Hódmezővásárhelyen indultam kitartásos magasugratásban Dáridó nevű lovammal. Már 195 cm volt a kőfal, előttem mindenki leütötte, én viszont átugrottam. A titok nyitja az volt, hogy míg a többiek szemből ugratták a kőfalat, én kicsit srégen vittem rá a lovat, megütötte ugyan, de nem esett le. Egy 80-90 cm magas váza volt a díj ebben a számban, a méretére jellemző, hogy a fiam, 7-8 éves lehetett, bele tudott bújni.
Mi az, ami fájó emlékként maradt a lovasmúltból?
Szerencsére inkább szép és kellemes emlékeim vannak, de az még mai is fáj, amikor az egyik legkedvesebb, legjobb lovamat, Inkát - úgymond népgazdasági érdekből - elvették tőlem és Pestre vitték, ott aztán ,,elszúrták", majd bagóért eladták. Én meg vele nyertem magyar bajnokságot, számtalan külföldi győzelmet. Másik kedvencem, Dáridó is elkerült tőlem, csak kicsit messzebb. Olaszország lett az új otthona, Bondi úr, az új tulajdonos még képeslapot is küldött nekem róla, a képen egy karneváli felvonulás egyik szereplőjeként látható, nyergében Bondi úrral. Hát mit mondjak, fájt a szívem érte.
1976-ban abbahagyta a versenyzést, mi történt Önnel azután?
A Keverőüzemben helyezkedtem el, 1990-ben pedig nyugdíjba vonultam. 1976 óta nem volt kapcsolatom a lóval. Még ma is álmodom a lóról, de abba kellett hagyni, mert a családnak is kellett időt szentelni. Ma a családom körében élek, feleségem, aki 1953 óta társam, fiam és három unokám, egy dédunokám jelentik a boldogságomat. Ma már senki nem foglalkozik lóval a családban.
A végén álljon itt a kedvenc lovainak névsora: Dáridó, Danka, Inka, Gabika, Fakó, megannyi szép emlék.
Szabó Zsuzsa
Eredményes magyar szereplés augusztusban a nemzetközi díjugrató porondon
Az ausztriai Stájerország szívében, Zeltwegben nagy létszámú magyar részvétellel mamut mezőnyök álltak össze. A CSI** versenyben még a 69 éves Hugo Simon is starthoz állt a közel 80 ezer eurós összdíjazásért. A két 145 cm-es nagydíjban a Heibl-Zárug pár szerepelt a legjobban, szombaton Simply You-val Heibl Ágnes, vasárnap a szürke Centius-szal Zárug Gyula lett helyezett. A „német-ukrán” Björn Nagel nagydíj győzelme mellett a 40-100 közötti induló létszámoknál is termett babér a magyar díjugratóknak, hiszen több győzelmet és helyezést lovagoltak össze lovasaink. Eredmények
Augusztus közepén húsz ország részvételével a megszokott pozsonyi környezetben ismét erős mezőny jött össze a CSIO-ra. A svájci csapat első helyezése és Steve Guerdat Ferrari nevű lovával aratott nagydíj győzelme az alpesi ország dicsőségét hozta. Luftikus Boy-jal a kiskör döntőt nyerő szövetségi kapitányunk, Szász Sándor és Krucsó Balázs több helyezése örömöt okozott, de csapatban az 1998-as és 2002-es emlékezetes sikerek után messze voltunk a győzelemtől. Szász Sándor 4, Krucsó Balázs 8, Kovács Kaarlo 12 és Szász Attila 20 hibapontja nem volt elég a második fordulóba való kerüléshez. Eredmények
Tragikus körülmények között élete 39. évében elhunyt Takács Szabolcs a mindenki által jól ismert patkoló kovács.
Szabolcs neve a Budapesti Lovas klub ifjúsági versenyzőjeként vált először ismertté a lovasvilágban, majd a hivatásául választott patkolás mellett, "amatőrként" versenyzett eredményesen saját lovával, Puccinával 140 cm-es díjugrató versenyszámokban.
Hiányozni fog vidám társasága...

Csongrád megye csapata megvédte bajnoki címét
A tegnapi nap folyamán lebonyolított felnőtt csapatversenyben 7 csapat lovasai kűzdöttek a csapatbajnoki címért Kiskunhalason. A kétfordulós versenyben a 145 cm-re épített pályát kétszer kellett teljesíteniük a versenyzőknek, akik az elődöntőből már hozták magukkal az ott szerzett hibapontjaikat. A 4 fős csapatoknál minden fordulóban a 3 legjobb eredmény számított, így ezeket összeadva alakult ki a végeredmény. Az első forduló után fölényesen vezető csongrádiak végig tartották vezető pozíciójukat. A második fordulóban nem történt meglepetés, maradt az a sorrend, ami az első forduló után. A győzelmet a Czékus Zoltán-Karina, Kovács Henri-Chanel, Kovács Kaarlo-Agr. Cassius, Réti Dávid-Niki Csikó alkotta csapat szerezte meg, ezzel megvédve tavalyi elsőségüket. Második helyet Fejér megye csapata szerzett a következő összeállításban: Bogár István-Lili, Solti Oresztész-Centona, Varga Balázs-Lux V, Zárug Gyula-Centius. Bronzérmes a mezőhegyesi színekben versenyző Piroska Zoltán-Zapota, Szász Attila-Vénusz, Krucsó Szabolcs-Tilana B és Jován Richárd-Vajk quartett lett.

2011-08-27
Fővárosunk közepén szerdától vasárnapig a Nemzeti Vágta programjainak nagy részét a díjugrató versenyek töltik ki. Több mint kétmillió forintot osztanak szét a média még nem tapasztalt figyelme előtt, hiszen a Duna TV, MTV, Digi TV és az RTL Klub folyamatosan beszámol az év legnagyobb hazai szabadtéri lovas eseményéről. Információ: vagta.hu
A Vágtával teljesen azonos időpontban, szerdától vasárnapig pedig közel száz lovas és húsz nemzet részvételével Madridban rendezik meg a felnőtt díjugrató Európa-bajnokságot, ahol a háromfős magyar csapat: Szász Sándor Goldwinggal, Técsy Attila Peronnal és Krucsó Balázs KN Nemo-val vág neki a küzdelmeknek.
Az ősz legizgalmasabb hetére készül díjugrató sportunk!