Egy Fiat 500X az idei Díjugrató OB fődíja

Szeptember 5-8. között a díjugratás hazai legjobbjai versenyeznek a bajnoki címért a Nemzeti Lovardában. A felnőtt bajnok nyereménye nem más, mint egy gazdagon felszerelt Fiat 500X személyautó.

Díjugrató Szakbizottság, az FCA CEE vállalatcsoport és a KB Autoteam Kft. ismét összefogtak, hogy a legrangosabb hazai díjugrató bajnokságnak méltó díjazása legyen. A megállapodás szerint a felnőtt díjugrató magyar bajnok 2019-ben egy gazdagon felszerelt Fiat 500X modellt nyer fődíjként, amelynek értéke 7,5 millió forint.

A lovasok és a díjugrató versenyekre kilátogató nézők is találkozhattak már a 2019-es Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság fődíjával, a Fiat 500X 1,4 Multiair Lounge modellel – legutóbb például Kiskunhalason. Az szabadidő kategóriás, jól felszerelt Fiat modell tulajdonosának személyét egyelőre még csak találgatni lehet, hiszen az a szeptember 5-8. között Budapesten, a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő magyar bajnoki döntőn dől majd el.

A felnőtt magyar bajnok idén tizedik alkalommal vehet át Fiat modellt. Először 2010-ben egy Punto modellt kapott a győztes. Ezúttal azonban valamennyi fődíj közül a legértékesebb, egy 7,5 milliós Fiat személyautó boldog birtokosa lesz a győztes. A sokoldalú extrákkal teli Fiat 500X 5 év vagy 100 000 kilométer gyári garanciával rendelkezik, 140 lóerős teljesítményével pedig kifejezetten illik a sportághoz.

A felnőtt győztesnek járó ezüstszürke 500 X-et Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban láthatta először a közönség júniusban.

 

Fiat500 2

 

A Díjugrató Országos Bajnokságról

A Díjugrató OB 2019. szeptember 5-8. között zajlik majd a Nemzeti Lovardában.

Az OB-n olyan versenyzők és lovaik indulhatnak, akik korábban már megszerezték az ehhez szükséges minősülést. Minden kategóriában a minősült lovas-ló párosok létszámkorlátozás nélkül bejutnak, de egy lovas csak maximum két olyan lóval indulhat, amellyel a minősülést megerezte. Egy lovas csak egy bajnokságért indulhat, még akkor is, ha több kategóriában is szerzett minősülést. Csak az a lovas nevezhet, aki a korosztályos championátuson nem vett részt. A döntőben a legjobb 30 lovas indulhat, de már csak egy lóval és csak akkor, ha kizárás nélkül teljesítették az elődöntőt és a középdöntőt is.

 

Fiat500 5

 

Kép és szöveg: Kovács Iván

Veszprém megye csapata a champion

A Championátus bábolnai fordulójának második versenynapján a középdöntők győztesei mellett a csapatverseny végeredménye is kihirdetésre került.

Két csapat zárta hiba nélkül a második fordulót, akik közül összevetésben dőlt el, hogy ki kapja meg a maximális tíz pontot. Habár a Némethy Bertalan régió csapata került ki az összevetésből győztesen, de az összesítésben csak a hatodik helyet tudták megszerezni, mivel a Reider Balázs vezette, Csöglei Alexandra, Kiss Krisztina, Hegedűs Adél Dóra és Prikler Szilárd összeállítású csapat az első fordulón nem indult.

Viszont Veszprém megye csapata ezzel a második hellyel megszerezte a végső győzelmet, hiszen a verseny mindkét fordulójában minden csapattag hibátlanul lovagolt, így a Maszlag Ilona által vezetett Kovács Noémi, Viasz Hanna, Tamás Jázmin és Unger Fanni összeállítású csapat hibapont nélkül vihette haza az első díjat.

PC-csapat eredmény

Az összesítésben második lett a verseny egyedüli klub csapata, az Airvent Lovas Club által felállított, Hóman Lili, Marozsi Eszter, Hóman Gréta, Braunitzer Enikő összeállítású csapat, Fábián István vezetésében.

Pest megye csapatának tagjai, Kárpáti Sára, Hack Eliza Szonja, Vajay Dóra és Csákányi Dorottya, Varga Zoltán vezetésében pedig a harmadik helyezettnek járó éremben részesültek.

PC-csapat eredmény02

Championátus 2019

Az egyéni kategóriák a póni lovasok versenyével kezdődtek, ahol Frank Dániel volt ismét a leggyorsabb, így a pontverseny második helyén áll jelenleg. De nagyon szoros a verseny, hiszen nem sokkal előtte Szilágyi Zille Sára, mögötte pedig csupán két ponttal lemaradva Király Alíz áll.

PC-frank dániel- daisy póni

A gyermek kategóriában magabiztos hét pontos előnnyel Magyar Balázs áll az élen, megelőzve a Prosper Lovasklub versenyzőjét, Tavasi Esztert és Szuhai Rodrigót.

PC-tavasi eszter- audrey pins gyerek

Az amatőrök között Bandi Barbara húsz ponttal vezeti a tabellát, így a dobogós helyezés már biztos számára. A második helyért továbbra is Gráf Miklós Viktor és Nagy Evelin küzdenek.

PC-bandi barbara- quinadore amatőr

A serdülő B kategóriában bajnokot is lehetne avatni, hiszen 32 pontos előnnyel Kovács Noémi már biztos, hogy a dobogó legfelső fokára állhat fel, a kérdés már csak az, hogy ki fog állni mellette. Ezt nehéz lenne megtippelni, hiszen a következő hat lovas 5 ponton belül állnak, így a vasárnapi helyezések fogják ezt eldönteni.

PC-kovács noémi- kakukk serdülő b 1

A serdülő A 120 centiméteres pályáján Tamás Jázmin már a negyedik győzelmét szerezte meg, de ennek ellenére még nincs biztonságban, hiszen Hóman Gréta is minden nap helyezve volt. Jelenleg a harmadik helyen Gimesi Lorena áll, de mögötte többen is ostromolják a bronzérmes pozíciót.

PC-tamás jázmin- carismo m serdülő a

Az utánpótlás lovasok között Unger Fanni és Gráf Edina Nikoletta fej-fej mellett harcolnak a győzelemért, a tavalyi győztes Ábrahám Zsófi pedig holtversenyben áll a harmadik helyen Csákány Dorottyával.

PC-unger fanni- anna utánp

A felnőttek között Szotyori Nagy Kristóf nagyot hajrázott az utóbbi két napon, és már csak egy pont választja el az élen álló Mihucz Tibortól, viszont Körtvélyessy Péter sincs sokkal lemaradva.

PC-szotyori- gidran razbeg fenőtt

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó:Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Tovább folytatódik a pontvadászat Bábolnán

Kezdetét vette a 2019. évi Korosztályos Championátus második fordulója Bábolnán, ahol hét korosztályban mérkőznek meg a lovasok, hogy az utolsó napon a dobogó legfelső fokára állhassanak.

A póni lovasok mezőnyében több 8 feletti stíluspontot is kaptak a versenyzők Stróbl Dorottya stílusbírótól, akik közül a legmagasabb pontszámot Király Aliz érdemelte ki.

PC-király alíz- auris  póni

Őt követte Németh István tanítványa, Benedek Adél, majd Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin.

A gyermek kategória stílusversenyében Füzér Gábor tanítványa, Kiss Maja volt a legjobb, de még semmi sem dőlt el, hiszen az esélyesek közül Ifj. Petrik Béla által felkészített Magyar Balázs végzett a második, Szuhai Rodrigó pedig a harmadik helyen.

PC-kiss lizanna- agropoint cojano

A verseny legnépesebb kategóriájában, a Serdülő B-ben, a pontversenyt vezető Kovács Noémi lett az első, megelőzve Szabó-Lódi Petrát és Rednágel Sára Borókát az összevetésben.

PC-kovács noémi- kakukk serdülő B

Az amatőrök között Bandi Barbara tovább növelte az előnyét a második helyért nagy versenyben álló Nagy Evelin és Gráf Miklós Viktor előtt.

PC-bandi barbara- flugos amatőr

A Serdülő-A kategória első három napjának győztese, Tamás Jázmin ezúttal csak a hetedik helyen végzett, így több lovas is élt a lehetőséggel és faragott hátrányából az üldözők közül. Most Kof-Kiss Dorka volt a leggyorsabb a második fázisban, szoros versenyben mögötte Hegedűs Adél Dórával és Hóman Grétával.

PC-kof kiss dorka- apolló serdülő A

Az utánpótlás kategóriában a címvédő lovas, Ábrahám Zsófia győzött, amivel bekerült újra az esélyesek közé. Braunitzer Enikő végzett a második helyen, Gráf Edina Nikoletta pedig a harmadik helyének köszönhetően átvette a vezetést.

PC-ábrahám zsófi - ciboulette du gibet utánpótlás

A felnőtt lovasok 130 centiméteres versenyszámában Szotyori Nagy Kristóf győzedelmeskedett, a jelenleg élen álló Mihucz Tibor és Körtvélyessy Péter előtt.

PC-szotyori n k- gidran razbeg felnőtt

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Belgium történelmi aranya

A harminc évvel ezelőtt, 1989-ben ugyanitt, de még füves páéláyán rendeztek felnőtt díjugrató Európa-bajnokságot Rotterdamban. Akkor Nagy-Britannia csapata lett a győztes, Michael és John Whitakerrel, Nick Skeltonnal és a magyar díjugrató sport egyik legnagyaobb alakjával, az akkor brit szinekben lovagló Túri Józseffel, aki a sárga Krügert lovagolta.

Michael Bullman formed a near-thirty year partnership with British rider Joe Turi in which the pair amassed a huge array of prizes at top-international level Allsport

A 2019-es kontinensviadal csapat aranyérmét négy férfi , Pieter Devos, Jos Verlooy, Jérome Guery, Gregory Whatelet nyakába akasztották, akik első alkalommal szerezték meg Belgiumnak a bajnoki címet. A szoros versenyben a mindig esélyes Németországé lett az ezüstérem és ezúttal a brit lovasoknak a bronzérem jutott.

68959177 2452141038200775 9019722490317897728 n

Eredménylista: https://www.longinestiming.com/equestrian/2019/longines-fei-european-championships-rotterdam-rotterdam/resultlist_JEC-TR2.html

A magyar színeket egyéniben, ifj. Kövy András képviselte, aki sárga kancájával Heurékaval az első és második kvalifikációs pályát teljesítette. Most megmutatkozott, hogy a díjugrató sport elitje milyen magas szinten áll, hiszen párosunk, aki rendre hasznos tagja a válogatottnak, ezúttal csak teljesíteni tudta a pályákat. A következő felnőtt díjugrató Európa-bajnokságot két év múlva Budapesten fogják rendezni, ezért fontos, hogy a bajnokságokban lovas tudásaikat bizonyító válogatottaink ezeket a magas és technikás pályákat teljesíteni tudó lovakkal rendelkezzenek.

02-kvy

Alkategóriák

  • Beszámolók

    Beszámolók

    Beszámolók 2018.




    Szotyori Nagy Kristóf beszámolója
    Beszámoló – 2018.


    Beszámoló – 2018.
    Nemzeti versenyrendszerünk a megújított Díjugrató Szabályzattal kezdte a szabadtéri szezont. A licenszek elnevezéséhez hasonlóan regionális, országos, kiemelt és nemzetközi versenyeket rendeztek, amik már a magasságoknak megfelelően, leegyszerűsített formában kerültek be az idén is nagyszerűen működő nevezési rendszerünkbe. 
    Az év minden hónapjában szinte korlátlan lehetőséget biztosítottunk a lovaknak, lovasoknak a versenyzésre. A regionális versenyek kiegészültek a felkészítő versenyszámokkal, amiből több mint 2500-at számoltunk. Az Agrárminisztérium idén is jelentős számú (161) regionális versenyt támogatott. Az országos elnevezésű versenyek esetében szabadáras részvételi díjakat szabhatott a 8 szabadtéri és 5 fedett pályás versenyrendező, akik biztosítani tudták a verseny résztvevőinek, hogy bármilyen időjárási körülmények között megrendezik eseményeiket. Ezt igazolja, hogy egyetlen kiírt országos verseny sem maradt el. 5 helyszínen 5 Grand Prix versenyt tartottunk meg, melybe az amatőrök is bekapcsolódhattak. A magyar felnőtt bajnok 11. alkalommal nyerhetett vadonatúj személygépkocsit, valamint 3 csapat és 5 egyéni címért Kelet-Közép-Európában a legmagasabb díjazásokért versenyeztek díjugratóink. 2018-ban 3 nemzetközi díjugrató versenyt regisztrálhatott a Nemzetközi Lovas Szövetség: a 29. gróf Széchenyi István Emlékversenyt, a Pettkó-Szandtner Tibor emlékét őrző bábolnai versenyt, ahol 12 nemzet állt starthoz. Az év legkiemelkedőbb eseménye azonban a megújult Nemzeti Lovardában rendezett 5*-os CSIO volt, amely minden szakmai, sportpolitikai és sportág népszerűsítő elvárást túlszárnyalva, csodálatos magyar eredményekkel zárult. Több évtized után vendégül láthattuk a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökét, főtitkárát és az Európai Lovas Szövetség vezetőit. Előkészítettük és a határidőn belül beadtuk a 2021-es Európai Lovas Játékok rendezési szándékát.
    2018-ban 166 versenyen 43107 startot lovagolt 1612 lovas 2790 lóval. 258 edzőlicenszet fizettek be és 353-an indultak rajtvizsgán. Népszerű volt a fedettpályás döntő, a felnőtt kategóriával kiegészült championátus és a kiskunhalasi gyepen megrendezett 35. tenyészverseny. A múltunk legkiemelkedőbb lovas szakembereinek nevét viselő négy regionális döntő ezúttal hiánytalanul, sok csapat részvételével zajlott. A szabályzatban bajnoki döntővel helyet kapott a senior kategória és licensz. 
    Felnőtt válogatottunk legkiemelkedőbb csapateredménye a Nemzeti Lovardában elért 2. helye és Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel a linzi és a budapesti CSIO nagydíjakban megszerzett dobogós helyezése. A magyar csapat eljutott a messzi Tryonba, ahol lovas tudásukkal ismét bizonyították, hogy lenne helyük a legjobbak között. Utánpótlás válogatottunk folytatta másfél évtizedes sikersorozatát; gyermekválogatottunk csapatban az 5. helyet szerezte meg az Európa-bajnokság húszas mezőnyében és 4. lett Belgiumban a Nemzetek Díja sorozat döntőjében. Törő Csongor és Budai Liza egyéni Európa-bajnoki döntőt lovagolhatott, míg Tóth Balázs CSIO nagydíjat nyert Somorján, ahol a magyar díjugrató válogatott győzelméért lejátszották a magyar himnuszt. Ifjúsági korosztályban az ausztriai CSIO-n Szuhai Péter nagydíj 2. helyezésével ért el kimagaslót. Weinhardt Virág kvótáját Jármy Vince kitűnően használta ki a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián, ahol az Európa-csapat színeiben ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig 12. helyen zárt. Jármy Vince egy más területen, a lanakeni fiatal lovak bajnokságán is verőhiba nélkül lovagolta végig a 7éves lovak hatalmas pályáit, és itt is 12. helyével bizonyított. Megalapozottan bíztunk fiatal lovas válogatottunkban is, akik az Európa-bajnokságon a top 10-be kerültek, Lamprechtshausenben Nemzetek Díjában 2. helyen zártak. Markó Rebeka, Hollé Sára és az Eb-n az eddigi legjobb egyéni magyar teljesítményt elérve Weinhardt Virág és Lázár Zoltán - nagyszerű magyar fiatal lovas válogatottként - sok-sok örömet okoztak. A nemzetközi U25-ös korosztályban Hollé Sára, Máriás Sára és Vándor Zsófia a European Youngster Cupban elért győzelmei az elmúlt év nagy pillanatai közé kerültek.
    Szakemberképzésünk végre kibővült a stewardokkal, miután a versenyirodák, stílusbírók, pályaépítők, versenybírók mellé a steward lista is elkészült. Az edző jelölteket a kaposvári regisztrációs vizsgák korrekt rendszere várta, az edzők számára pedig lovardákkal, egyesületekkel együttműködve, a műhelyprogram támogatást kihasználva, számtalan fejlődési lehetőséget adtunk. A Talent Program külföldi és hazai szakemberek bevonásával teljesítette 5. évadját. 
    A dopping elleni küzdelemben a Magyar Antidopping Csoporttal és a Nemzetközi Lovas Szövetséggel együttműködve sok ló és néhány esetben már lovas próbát is végeztünk, szerencsére mind negatív eredménnyel.
    A kommunikáció területén is lépni tudtunk. Az M4, a Digi TV és az Eurosport képernyőin a nemzeti és a nemzetközi díjugratás szinte minden fontos pillanata meg tudott jelenni. Szakágunk Facebook oldala és honlapja naprakészen árasztotta el információkkal tagságunkat. A RiderLine Magazin idei megjelenésével tovább nőtt az a felület, ahol a díjugrató sport központi szerepet kap. Idén is fontosnak tartottuk, hogy minden kiemelt verseny startja látható legyen az online felületeken, így a világon bárhol mobil telefonon elérhető Magyarország díjugrató sportja.
    Felettes szervezetünkkel, a Magyar Lovassport Szövetséggel kitűnően működünk együtt, míg partnereinkkel, a különleges jogállású státuszban lévő megyei egyesületekkel, tenyésztő szervezetekkel és a nemrég megalakult Szabadidős Szakággal képesek voltunk hatékony munkát végezni.
    Egyre több és egyre hatékonyabb támogatást kap sportágunk, ami a saját bevételeink mellett a biztos működés fontos pillére.
    Meg szeretném köszönni minden munkatársamnak és legfőképpen a magyar díjugrató társadalomnak, hogy hagyták, sőt több esetben segítették, hogy az elnökség elvégezze vállalt feladatát, és tovább tudja azt az utat járni, ahol az országunk lovassportja és annak legnépesebb ága, a díjugratás példát mutat a sport világának.


    Szotyori Nagy Kristóf



     


    Schlezák Melinda elnökségi tag beszámolója


    Díjugrató versenybírók működése 2018-ban 
     
    92 regisztrált díjugrató versenybíró váltott licencet a 2018-as évre.
    A hazai rendezvények legnépszerűbb versenybírója továbbra is Abay Pál nemzetközi 1-es szintű zsűri, az nemzeti I. osztályúak közül Bálint Gábor erősítette a bírálatot leggyakrabban.
    Az idei év mindkét továbbképzése Budapesten a megújult Nemzeti Lovardában került megrendezésre. Az összejöveteleken a szabálymódosítások és gyakorlati tapasztalatcsere mellett Katona Linda steward témakörről tartott előadása is helyet kapott. Az itt megírt előzetes vizsga volt a beugrója az ez évben bevezetett steward képzésnek. Ennek köszönhetően a kiemelt versenyek és bajnokságok hivatalos személyzete bírói testületre és steward csapatra különülhetett el.
    2018 során a sárgalapos figyelmeztetés kiosztása sajnálatos módon több ízben is szükségessé vált. A versenybíróknak minden pillanatban meg kell követelnie a résztvevőktől a fair sportot és az átgondolatlan sportszerűtlen viselkedést a megfelelő szankcióval szükséges büntetni, elősegítve ezzel lovas sportunk tisztán maradását. Nem feledhetjük szakágunk összes résztvevőjének közös célját: sportszerű, igazságos és élvezhető versenyeket megélni.
    Szerencsére számos alkalom adódott az elmúlt évben is a magyar lovassport legmagasabb szinten elért sikereinek megélésére. Büszkék lehetünk az egész hazai díjugrató társadalomra, hiszen minden területen részesei lehettünk a szép eredményeknek. Természetesen elsősorban a lovasokra és lovakra helyeződik a hangsúly, de ne feledjük a háttérben munkálkodó további résztvevőket sem, akik szintén minden tudásukat és szívüket beletéve odaadó munkával segítették a díjugrató sportot.
     
    Budapest, 2018. december 31.
    Schlezák Melinda



     



    Karádi László elnökségi tag beszámolója





     Pályaépítők és pályaépítés


    Az aktív pályaépítők létszáma 2018-ban nem változott. A hazai, rettentően terhelt versenynaptár pályaépítői feladatait felkészült szakemberek látták el. A szabályzatban kialakított új kategória ( REV előkészítő) népszerűsége bebizonyította – több mint 2700 start 2018-ban-, hogy kiemelt figyelmet kell szentelni a licenccel még nem rendelkező lovasok és lovak számára is, ezzel megfelelő lehetőséget biztosítva a versenykörülmények gyakorlásához, színvonalas pályák lovaglásához, tapasztalatszerzéshez. Az előkészítő számok rendezésével sok, már- már elfelejtett regionális versenyhelyszín tudta megduplázni a napi startok számát az előző évekhez képest. A kiemelt verseny helyszínek népszerűsége továbbra is töretlen, minőségi hátteret biztosítanak bármilyen szintű hazai, regionális, országos verseny megrendezéséhez. A Grand Prix versenysorozat 5 állomása sajnos nem hozott egyforma érdeklődést, így volt ahol kimondottan szerény induló létszámmal lehetett találkozni. Itt talán érdemes lesz visszatérni a „3 forduló és bónusz” formához. Az megyei, regionális és országos bajnoki döntők, tenyészverseny kiemelt sportteljesítményt követeltek lótól, lovastól minden kategóriában. Nemzetközi versenyek terén változatosra sikerült a 2018-as esztendő. Sajnos Kiskunhalas a felújítási munkák miatt kénytelen volt visszamondani a hagyományos Május elsejei CSI 2* versenyét. Bábolna újra bebizonyította, hogy a nemzetközi díjugratás magyarországi alaphelyszíne CSI 2*, akár csak az ebben az évben visszatérő Nemzeti Lovarda. CSI 2* Széchenyi István Emlék Verseny és a felejthetetlen élményt nyújtó CSIO 5*-W, amely ismét bizonyitéka volt, hogy bármilyen világszínvonalú verseny megrendezésére készen áll.
    A jövőre nézve nem változik a koncepció. A kiemelt versenyekre a szakbizottság jelöl szakmai résztvevőket, így pályaépítőt is. A hazai versenyekre ez a versenyrendező feladata lesz. Az idei év is lehetőséget biztosít szakmai konzultációra és képzésre, amelynek fontos része lesz átbeszélni a megyei, regionális, országos és kiemelt versenyek szakmai feladatait, illetve itt van lehetőség az érdeklődők számára megismerkedni a pályaépítés alapjaival.
     
    Karádi László
    2019. Január.10.

    Németh István Felnőtt szövetségi kapitány beszámolója

     

    2018 Beszámoló

    A 2018-as díjugrató szezon kezdetén két cél lebegett a szemünk előtt. Miután hazánk első alkalommal rendezett 5 csillagos CSIO versenyt, kézenfekvő volt, hogy ezen a rendezvényen válogatottunk minél jobban szerepeljen. A világbajnokság pedig magától érthetődően kiemelt jelentőségű verseny, amelyre 4 fős csapattal szerettünk volna utazni.  

    A hazai rendezésű CSIO-n sajnos Hugyecz Mariann lova sérülés miatt a legnagyobb igyekezet mellett sem volt starthoz állítható,  így az ötödik lovas ként megjelölt Kövy András kapott lehetőséget. A magyar válogatott remek lovaglásokkal a második helyen végzett a budapesti közönség előtt, sőt minősült a barcelonai Nemzetek Díja döntőre is. Szövetségi kapitányként ezt az eredményt tartom az év legnagyobb sikerének, ezen a délutánon jó volt magyarnak lenni a Nemzeti Lovardában.

    A fináléra történt minősülés, illetve Mariann lovának sérülése, jelentősen átírta a vb-vel kapcsolatos terveket. Háromfős csapattal Amerikába utazni elsőre nem tűnt racionális döntésnek, ám figyelembe véve azt, hogy a lovasok már az elmúlt szezonban és 2018 első felében is a világjátékokra való felkészülés jegyében menedzselték a lovakat, az  utazás mellett döntöttünk. Egy vb atmoszférája, az ott várható feladatok sehol máshol nem gyakorolhatóak. Minden ilyen szintű viadalon lelovagolt pálya óriási segítséget jelent rutin szerzés szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II. kiemelkedő formája komoly bizakodásra adott okot, vagyis egy középdöntő második fordulójában való jó szereplés nem tűnt irreális elvárásnak. Sajnos Tryonban nem állt mellénk a szerencse. Bár a magyar lovasok kitűnően lovagoltak, Zordon sérülése és Timpex Bölcsész második napi fáradtsága egyértelművé tette, hogy csupán a korrekt helyt állás lehet a cél. Chacco Blue II. remekül ugrott, de a nehéz pályák világsztároknak is gondot okozó feladatait ő sem tudta abszolválni. Miután világossá vált az, hogy a barcelonai indulásnak a lovak sorozatos sérülése miatt nincs realitása, a Nemzetek Díja döntőjen való indulásról lemondtunk.

    Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek mindegyikében sikerült díjugratóinknak egy-egy várakozáson felüli, kiemelkedő eredményt produkálni. Így volt ez 2018-ban is, ráadásul hazai közönség előtt a felújított Nemzeti lovardában, és itt nem csupán a csapat eredményére hanem Krucsó Szabolcs Nagydíj harmadik helyére is gondolok. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy amíg lovasainknak nincs elég, erre a feladatra, ilyen szintre megfelelő lovuk addig túl sok múlik a szerencsén, ami nem mindig állt mellettünk 2018-ban.

    Ezúton is szeretném megköszönni a Horse Trans Cargo kft-nek és az Inter Horse kft-nek az az Lengyel Róbertnek és Kovács Csabának a válogatott támogatását.

    2019 Fő tervek:

    A budapesti olimpiai kvalifikáció,

    Európa bajnokság Rotterdam

    Divízió 2-es versenyek és a Nemzetek Díja döntő, amely szintén minősülési lehetőséget jelent az olimpiára

    Németh István




    ifj. Kövy András Utánpótlás szövetségi kapitány beszámolója


    2018-as év beszámolója 
     
     
    Lamprechtshausen, 2018. május 18-21.
     
    A Magyar Utánpótlás Válogatott 2018. május 18 – 21-ig az ausztriai 
    Lamprechtshasuen-ben megrendezett CSIO-n vett részt. 
    A Nemzetek Díja versenyszám Gyermek kategóriában a Kiss Lizanna -Eliana (0 hp, 15 hp), Törő Csongor - Chacco Boy (0 hp, 4 hp), Budai Liza - Leonardo H (4 hp, 4 hp), Zólyomi Emma - Viador (6 hp, 8 hp) összeállítású Magyar Válogatott a negyedik helyet szerezte meg.
     
    Gyermek Nagydíjban Törő Csongor  hibátlan alappálya és összevetés után második helyezést ért el. Tóth Balázs szintén hibátlan alappálya után, az összevetésben 4 hibaponttal 12-ik helyen végzett. Budai Liza 1 hibaponttal 15-ik helyezett lett.
     
    Ifjúsági kategóriában tizedik helyezést ért el a Nemzetek Díja versenyszámban a Szuhai Péter – East Wind (8 hp), Markó Sándor-Adjeley El Rex (21 hp), Jármy Vince – Quirosa (0 hp), és Szarka Éva-Tony Montana (kiz.) összetételű Magyar Válogatott.
    Ifjúsági Nagydíjban második lett Szuhai Péter – Zaferah nyergében hibátlan alappálya és összevetés után. Janik Anna Back Home nyergében 1 hibaponttal a 11-ik helyen végzett.
     
    Fiatal Lovas kategóriában a Nemzetek Díjában a magyar csapat második helyezést ért el az alábbi lovasok résztvételével: Hollé Sára – Clintus (12 hp, 4 hp), Weinhardt Virág-Chiclana (0 hp, 0 hp), Markó Rebeka – Enjoy (8 hp, 9 hp), ifj. Lázár Zoltán – Katyusa (0 hp, 8 hp).
    A Fiatal Lovas Nagydíjban a magyar lovasok közül legjobb helyezést Markó Rebeka – Enjoy nyergében (4 hp) érte el, aki a 10-ik helyen végzett.
     
     
    Bábolna, 2018. május 31 – június 3.
     
    Az eredetileg CSIO versenynek kiírt utánpótlás minősítő verseny a nem megfelelő számú külföldi csapat miatt CSI versenyként került megrendezésre. A Nemzetek Díja csapatversenyt sajnos így nem lehetett megrendezni. A Magyar Válogatott Európa Bajnokságra való felkészülése szempontjából fontos versenyen a Gyermek és az Ifjúsági kategóriában a pénteki versenynapon a legmagasabb kategória, a csapatversenyhez hasonlóan kétfordulós versenyszámként került megrendezésre, hogy a párosok a megfelelő fizikai és mentális terhelés mellett mérhessék fel felkészültségüket.
    A Gyermek Nagydíj, 125 cm-re kiírt versenyszámban Zólyomi Emma második helyen végzett Viador nyergében hibátlan alappálya és összevetés után. Az alappályát egyaránt hibátlanul teljesítő, és az összevetésben mindkét lovas 4 hibaponttal lovagolva a 4-ik helyen végzett Kiss Lizanna Quipara Z-tel és Kisgergely Kata Csenge Casallorral.
    Az Ifjúsági Nagydíjban Jármy Vince második lett Quirosa nyergében hibátlan alappálya után az összevetésben 4 hibaponttal. Szuhai Péter lett a harmadik helyezett hibátlan alappálya után, összevetésben 8 hibaponttal. Negyedik helyezett Janik Anna Back Home nyergében, alappályán 1 hibaponttal.
     
     
    Kiskunhalas, EB felkészítő edzőtábor
     
    2018. június 29-én Kiskunhalason az Európa Bajnokságon résztvevő párosok felkészítő edzőtáborban vettek részt. A franciaországi Európa Bajnokság füves talajú pályáján való eredményes szereplés érdekében a kontinens viadalra való utazás előtt kiemelt jelentőséggel bírt a füves talajon való gyakorlás. Az edzéseken az Európa Bajnokságon várható vonalak, kombinációk és feladatok gyakorlását végeztük.
    Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Juhász Tibornak  a létesítmény és a füves pálya használatáért, valamint a Kiskunhalasi lovarda technikai személyzetének hatékony segítségéért.
     
     
    Fontainebleau EB, 2018. július 8 – 15.
     
    Az Utánpótlás Európa Bajnokságra 15 lovassal érkeztünk, mindhárom korosztályban indítottunk csapatot. 
     
    Gyermek korosztályban a Magyar csapat 20 nemzet közül az előkelő 5-ik helyezést érte el. 
    Csapatban Zólyomi Emma – Viador (11 hp, 8 hp), Törő Csongor – Chacco Boy (0 hp, 0 hp), Budai Liza – Leonardo H (4 hp, 4 hp), Kiss Lizanna – Eliana (4 hp, 12 hp) lovagolt.
     
    Egyéniben Törő Csongor és Budai Liza jutott a döntőbe. Törő Csongor 14-ik helyen végzett (8 hp, 1 hp), Budai Liza 24-ik lett (8 hp, 5 hp).
     
    Ifjúsági kategóriában csapatban a 15-ik helyen végeztünk. Jármy Vince – Quirosa (8 hp), Szuhai Péter – East Wind (4 hp), Janik Anna – Back Home (17 hp), Mészáros Marcell – Csui (26 hp).
    Ifjúsági kategóriában nem jutott lovasunk a döntőbe. 
     
    Fiatal Lovas kategóriában csapatunk a második fordulóba jutva összesítésben a 10-ik helyen zárt. Ifj. Lázár Zoltán – Katyusa (1 hp, 5 hp), Weinhardt Virág – Chiclana (4 hp, 9 hp), Hollé Sára – Clintus (13 hp, 10 hp), Markó Rebeka (7 hp, 26 hp).
    Fiatal Lovas kategóriában két versenyzőnk került a döntőbe, 13-ik lett ifj. Lázár Zoltán Katyusával (12 hp, 0 hp), 15-ik lett Weinhardt Virág Chiclana-val (8 hp, 0 hp).  Kiemelkedő teljesítmény, hogy mindkét lovasunk az Európa Bajnokság legnehezebb pályáját, a döntő második fordulóját nagyon szép, kiegyensúlyozott, hibátlan lovaglással teljesítette.
    A 2018-ban megrendezett Utánpótlás Európa Bajnokság megmutatta, hogy csak a megfelelően felkészített és tudatosan menedzselt ló és lovas párosok tudják a legmagasabb szinten teljesíteni a nemzetközi követelményszintet. 
     
     
    Samorin, 2018. augusztus 2 – 5.
     
    Az Utánpótlás Válogatott 2018. augusztus 2 – 5-ig a Samorinban megrendezésre kerülő CSIO versenyen szerepelt.
    A Gyermek válogatott megnyerte a Nemzetek Díját, Törő Csongor – Chacco (0 hp, 0 hp), Weilinger Olívia – Királyhágó (4 hp, 0 hp), Tóth Balázs – Elsa Campari (12 hp, 0 hp), Zólyomi Emma – Viador (0 hp, 14 hp). 
    A Gyermek Nagy Díjban három lovasunk lovagolt az alappályán és az összevetésben is hibátlanul, köztük a leggyorsabb lovaglással első helyen végzett Tóth Balázs – Elsa Campari nyergében. Harmadik lett Törő Csongor Chacco Boy nyergében, ötödik lett Weilinger Olívia Királyhágóval. 
     
    Ifjúsági kategóriában a csapatban a második helyezést értük el. Jármy Vince – Quirosa (4 hp, 4 hp), Sólyom Bori Luca – Cash (1 hp, 9 hp), Janik Anna – Back Home (1 hp, 12 hp), Erdős Jázmin – Amazon (13 hp, kiz.).
     
    Az Ifjúsági Nagydíjban Jármy Vince és Janik Anna lovagoltak hibátlanul. Az összevetésben mindketten 4 hibaponttal teljesítettek. Jármy Vince 7-ik, Janik Anna 8-ik helyen végzett.
     
    Oglabbek, 2018. szeptember 6 – 9.
     
    A Gyermek Válogatottunk a 2018-as teljesítményével bejutott a Nemzetek Díja sorozat Európai döntőjébe. 
    A Nemzetek Díja versenyszámban a pénteki első forduló 4 hibapontos teljesítménye után, a vasárnapi döntőbe bejutva csapatunk az ötödik helyen végzett. Zólyomi Emma – Ariane (4 hp, 4 hp), Kiss Lizanna – Quipara (5 hp, 12 hp), Tóth Balázs – Elsa Campari (0 hp, 4 hp), Törő Csongor -Chacco (0 hp, kiz.).
     
     
    Buenos Aires, III. nyári Ifjúsági Olimpiai Bajnokság
     
    A 2017-es samorini Európa Bajnokságon Weinhardt Virág egyéni 5-ik helyezésével kvótát szerzett a 2018-as Ifjúsági Olimpiára. A lovas hölgy 2018-ban már Fiatal lovas korosztályba lépett ezért az Ifjúsági Olimpián a korosztályváltás miatt nem vehetett részt. A Díjugrató Szakbizottság és az utánpótlás szövetségi kapitány a 2018-as eredményei alapján Jármy Vincét jelölte az Ifjúsági Olimpiára.
    Csapatversenyben az európai csapat tagjaként az első fordulóban 4 hibaponttal, a második fordulóban és az összevetésben egyaránt hibátlan lovaglással járult hozzá az ezüstérem megszerzéséhez.
     
    Az egyéni döntőben az első forduló hibátlan lovaglása után a második fordulóban 8 hibaponttal összesítésben a 12-ik helyen végzett.
     
     
     
    Köszönjük a Magyar Utánpótlás Válogatott keret lovasainak az egész éves szorgalmas és eredményes munkáját, az edzők szakmai munkáját, a szülők és támogatók sportszerű segítségét!
     
     
    Balatonvilágos, 2018. január 5.

     

    2018 Beszámoló

     

    A 2018-as díjugrató szezon kezdetén két cél lebegett a szemünk előtt. Miután hazánk első alkalommal rendezett 5 csillagos CSIO versenyt, kézenfekvő volt, hogy ezen a rendezvényen válogatottunk minél jobban szerepeljen. A világbajnokság pedig magától érthetődően kiemelt jelentőségű verseny, amelyre 4 fős csapattal szerettünk volna utazni.

     

    A hazai rendezésű CSIO-n sajnos Hugyecz Mariann lova sérülés miatt a legnagyobb igyekezet mellett sem volt starthoz állítható, így az ötödik lovas ként megjelölt Kövy András kapott lehetőséget. A magyar válogatott remek lovaglásokkal a második helyen végzett a budapesti közönség előtt, sőt minősült a barcelonai Nemzetek Díja döntőre is. Szövetségi kapitányként ezt az eredményt tartom az év legnagyobb sikerének, ezen a délutánon jó volt magyarnak lenni a Nemzeti Lovardában.

     

    A fináléra történt minősülés, illetve Mariann lovának sérülése, jelentősen átírta a vb-vel kapcsolatos terveket. Háromfős csapattal Amerikába utazni elsőre nem tűnt racionális döntésnek, ám figyelembe véve azt, hogy a lovasok már az elmúlt szezonban és 2018 első felében is a világjátékokra való felkészülés jegyében menedzselték a lovakat, az utazás mellett döntöttünk. Egy vb atmoszférája, az ott várható feladatok sehol máshol nem gyakorolhatóak. Minden ilyen szintű viadalon lelovagolt pálya óriási segítséget jelent rutin szerzés szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II. kiemelkedő formája komoly bizakodásra adott okot, vagyis egy középdöntő második fordulójában való jó szereplés nem tűnt irreális elvárásnak. Sajnos Tryonban nem állt mellénk a szerencse. Bár a magyar lovasok kitűnően lovagoltak, Zordon sérülése és Timpex Bölcsész második napi fáradtsága egyértelművé tette, hogy csupán a korrekt helyt állás lehet a cél. Chacco Blue II. remekül ugrott, de a nehéz pályák világsztároknak is gondot okozó feladatait ő sem tudta abszolválni. Miután világossá vált az, hogy a barcelonai indulásnak a lovak sorozatos sérülése miatt nincs realitása, a Nemzetek Díja döntőjen való indulásról lemondtunk.

     

    Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek mindegyikében sikerült díjugratóinknak egy-egy várakozáson felüli, kiemelkedő eredményt produkálni. Így volt ez 2018-ban is, ráadásul hazai közönség előtt a felújított Nemzeti lovardában, és itt nem csupán a csapat eredményére hanem Krucsó Szabolcs Nagydíj harmadik helyére is gondolok. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy amíg lovasainknak nincs elég, erre a feladatra, ilyen szintre megfelelő lovuk addig túl sok múlik a szerencsén, ami nem mindig állt mellettünk 2018-ban.

     

    Ezúton is szeretném megköszönni a Horse Trans Cargo kft-nek és az Inter Horse kft-nek az az Lengyel Róbertnek és Kovács Csabának a válogatott támogatását.

     

    2019 Fő tervek:

     

    A budapesti olimpiai kvalifikáció,

     

    Európa bajnokság Rotterdam

     

    Divízió 2-es versenyek és a Nemzetek Díja döntő, amely szintén minősülési lehetőséget jelent az olimpiára

     

    Németh István

     

    2019

    A keret:

    • Horváth Balázs Zordon
    • Hugyecz Mariann Chacoo Boy
    • Krucsó Szabolcs Chacoo Blue II.
    • ifj Kövy András Heuréka
    • Ifj Szabó Gábor Timpex Bölcsész
    • Szász Sándor Lorenzo

    B keret:

    • Ifj Lázár Zoltán Katyusa
    • Fazekas István Walter
    • Mráz Tamás Spartacus
    • Weinhardt Virág Chiclana

     

    2018-as pénzügyi beszámoló

    2019-es pénzügyi terv